HALLS – CITYLIGHT + PLEXI BRANDING
Ügyfél: MONDELEZ
Termék: HALLS – LÁTHATÓAN HŰS
Médiaügynökség: Carat Hungary
Feladat: Látványos közterületi hirdetést létrehozni a Halls hűsítő erejének szemléltetésére.
Megoldás: A célcsoport közlekedési útvonalaihoz és jellemző OOH fogyasztási szokásaihoz illeszkedve speciális citylight megjelenést ajánlottunk a város több pontján, ahol a plakát melletti plexi felületet is fóliáztuk.
Alkalmazott eszközök: Citylight + plexi fóliázás

Eredmény:
Az Ipsos utólagos kampányhatékonysági kutatásaiból az derült ki, hogy a megkérdezettek jelentős többsége jól emlékezett a megjelenésre, a kampány a teljes népesség 71%-át volt képes aktivizálni.
FOX – WALKING DEAD BEVEZETŐ KAMPÁNY
Ügyfél: FOX
Termék: Walking Dead – 5. évad

Médiagynökség: Vizeum Hungary
Feladat: Az üzenetet és a vizuális megjelenést úgy kellett kialakítani, hogy azok a sorozat horrorisztikus, zombis világából fakadó erőszakos és véres tartalmakra érzékenyebb magyar közönség, illetve a hatóságok számára is befogadhatóak legyenek. Emellett természetesen a felületek és eszközök tervezésekor elsődleges szempont volt, hogy azok hatékonyan érjék el a célcsoportot, ugyanakkor használatukkal a sorozat provokatív, erőteljes imidzse is megfelelően átadásra kerüljön.
Alkalmazott eszközök: Citylight, hostess promóció, promobike, metró ablak matrica, suliposzter, tükörmatrica, söralátét
Megvalósítás:

A széleskörű lefedést nyújtó citylight felületeken túlmenően a kampány offline lábát a célcsoport által leglátogatottabb romkocsmákban elérhető kreatív felületek is erősítették. Többek között a mosdókban elhelyezett egyedi tükörmatrica, valamint a sorozat arculatához illeszkedő rendhagyó formájú poháralátétek hirdették a csatornát. A kampány részeként sikeres hostess promóciót is megvalósítottunk, mely a Magyar Vöröskereszt 9. Országos Felsőoktatási Véradóversenyéhez kapcsolódott. 

MILKA BUBBLY – 3D ÓRIÁSPLAKÁT
Ügyfél: Milka
Médiaügynökség:Carat Hungary

Feladat: A Milka az új termékének, a buborékos Bubbly csokoládénak szeretett volna egy hatékony és látványos kampányt készíteni. A kampány koncepciója a vidámság érzése és a Milka Bubblyra jellemző buborék formái köré épült. Ennek megfelelően a szín és formavilág adott volt, a mi feladatunk az volt, hogy mindezt minél látványosabban alkalmazzuk közterületre, és minél feltűnőbb legyen a kampány.

Alkalmazott eszközök: Óriásplakát 3D elemmel

Megoldás: A Bubblyra jellemző buborék formát emeltük ki a plakáton speciálisan erre a célra készült, színre fújt félgömbökkel, melyeket a plakátra rögzítettünk. Ezen kívül kiemeltük a síkból, és ezzel térbelivé alakítottuk a márkanevet is.
Eredmény: A teljes népesség körében végzett utólagos vizsgálaton az észlelés majdnem kétszer akkora lett, mint a csokoládé szegmens átlagos észlelése, 86% tudta azonosítani a hirdetőt és 92% nyilatkozta azt, hogy megvásárolná a terméket. Ezen kívül a kampányra a Kreatív Közterület nevű szakmai blog is felfigyelt. Kijelenthetjük tehát, hogy a térbeli elemekkel sikerült feldobnunk és emlékezetessé tennünk a kampányt.
KLM SÉTÁLÓ LÉGGÖMB
Ügyfél: KLM
Termék: Tengeren túli repülőjegy

Médiagynökség: Carat Hungary
Feladat: A KLM akciós tengerentúli repülő útjait szerette volna egy rövid, de látványos promóció keretében hirdetni. A hagyományos szórólap osztogató promóterek mellé keresett valami különleges és figyelemfelhívó eszközt, ami könnyen mozgatható és bevethető olyan helyszínen is, ami autóval megközelíthetetlen.
Alkalmazott eszközök: Walking balloon
Megvalósítás:
A kampányhoz egy teljesen új eszközt, a Walking balloont használtuk, amelyet Magyarországon ebben a kampányban láthattunk először. A walking balloon egy héliummal töltött műanyag ballon, amelyre nyomtatott elasztikus, harisnya szerű szövetből készült borítást helyezünk. Ezt hozzáerősítjük egy hám segítségével a hostesshez. Ezáltal a ballon teljes felülete tetszőlegesen színezhető, és a léggömb a hostessel együtt mozog – bármerre, ahol elég nagy a belmagasság ehhez. A hostess promóció három napig tartott, a visszajelzések alapján pedig a léggömbök vonzották a járókelők tekintetét, és sokkal szívesebben elegyedtek szóba, és fogadtak el szórólapot így, mint hagyományos promóció során szoktak.
KLM ÉTTERMI TÁLCADEKORÁCIÓ
Ügyfél: KLM
Termék: Akciós repülőjegy

Médiagynökség: Carat Hungary
Feladat:

A KLM kérése az volt, hogy éttermekben érjük el és szólítsuk meg a magas (AB) státuszú közönséget, mindezt elegánsan. Számunkra közterületi specialistaként a kihívást a megfelelő formátum és a megfelelő helyek kiválasztása jelentette. A prémium kategóriás éttermek ugyanis ritkán engedélyezik a reklám elhelyezést, és akkor is igen csak korlátozott formátumban. Az ügyfél direkt kérte, hogy ne az éttermi mosdókban helyezzük ki a reklámokat (az éttermek általában csak itt szokták engedélyezni a hirdetés kihelyezést), ezért más módszert kellett választanunk.


Alkalmazott eszközök: Éttermi tálcadekoráció és alátét.
Megvalósítás:

Megoldásként a tálca dekorációt/ papír alátétet ajánlottuk az ügyfélnek. Ez az eszköz figyelem felhívó és ízléses. Végig szem előtt van, van funkciója, ám mégsem tolakodó, így tökéletesen megfelel a prémium kategóriás éttermek számára is. Az éttermek kiválasztásánál természetesen az volt a fő kritérium, hogy a célközönség által preferált helyeket válasszuk ki, és engedélyeztessük a reklámok elhelyezését. Végül négy étteremben helyeztük ki a KLM tálca dekorációit: a Café Vianban a Gozsdu udvarban, az Arénában található Leroy Caféba és a MOM park, valamint a Fashion Street Vapiano éttermében. A kampány időszak közepénél pedig arra is volt lehetőségünk, hogy kicseréljük a kreatívot, így a megváltozott üzenettel aktivizáltuk a befogadót.

BUDAPESTI FESZTIVÁLZENEKAR – DAY&NIGHT BACKLIGHT
Ügyfél: Budapesti Fesztiválzenekar
Termék: Midnight Music koncert
Médiagynökség:Vizeum Hungary
Feladat: A Budapesti Fesztiválzenekar éjféli koncertjéhez keresett olyan médiumot, amivel kreatívan adhatja át az éjszakai zenélés üzenetét és kis darab-számban is felkelti az érdeklődést és figyelmet generál.
Alkalmazott eszközök: Day & Night backlight
Megvalósítás: A day & night backlight különleges technológiája révén más-más üzenetet mutat a megvilágítástól függően. A hátsó megvilágítás lehetővé teszi olyan szavak, formák, motívumok megjelenését, ami nappali megvilágításban nem látszik. Ezáltal az üzenet új értelmet nyer éjszaka. Az eszköznek ezen tulajdonsága különösen alkalmassá tette arra, hogy közvetítse a Fesztiválzenekar üzenetét, ami nappal teljesen értelmezhetetlen volt,  éjszaka azonban értelmet nyert.
ADIDAS & HEGYALJA FESZTIVÁL – KÉZZEL FESTETT BACKLIGHT
Ügyfél: Adidas
Termék: Hegyalja Fesztivál 2013

Médiagynökség: Carat Hungary
Feladat: Az Adidas és a Hegyalja fesztivál négy különféle területen dolgozó alkotót kért fel, hogy fessenek kézzel egy plakátot arról, mit jelent számukra a fesztivál. Mivel a célcsoport főleg éjszaka aktív, és a belvárosban lehet megszólítani, ezért olyan felületet kellett találnunk, amely kivilágított, és a központban található. A kihelyezésen túl a technikai megvalósítás is nagy nehézséget okozott, mivel – a közhiedelemmel ellentétben – az óriásplakát nem hagyományos papír, így hagyományos festékkel sem lehet rá festeni.
Cél: Technikailag megoldani, hogy kézzel fessék meg a plakátot, ám az mégis ellenálljon az időjárás viszontagságainak. Majd a kész művet olyan helyre kihelyezni, ahol a célcsoport gyakran megfordul, és fogékony az üzenetre.
Alkalmazott eszközök: Kézzel festett backlight
Megvalósítás: Technikai okokból a backlight felület mellett döntöttünk: a vászonra ugyanis egyszerűbb tartósan festeni, könnyebb kihelyezni, és a hátulról történő megvilágítás miatt sokkal látványosabb is. Backlight felület viszont a belvárosban alig található. Végül az Erzsébet térnél helyeztük ki a plakátot, ami a célközönség szempontjából ideális, hiszen a közeli Akvárium, Anker és Vakegér klub mind közkedvelt szórakozóhely.
UPC – 3D ÓRIÁSPLAKÁT
Ügyfél: UPC
Feladat: Az általános lefedést biztosító óriásplakát és citylight kampányon felül, hívjuk fel a figyelmet egyedi kiegészítéssel is. Az ügyfél számára fontos volt, hogy olyan koncepciót valósítson meg, amely a megkülönböztethetőség és a beazonosítás kritériumainak megfeleljen.
Megoldás: A mobil internet promótálására a kreatív ügynökséggel közösen egyedi 3D luficsokor kihelyezését terveztük meg, melyet a kihelyezéskor a táblákra applikáltunk, illetve nagy méretű háló felületen külön kiemeltük az aktuális promóciós üzenetet.
Alkalmazott eszközök: óriásplakát 3D elemmel

Eredmény: A kampány eredménye abszolút pozitív, az Ipsos utólagos kampányhatékonysági adatok bizonyították, hogy az észlelés 38%-kal, az azonosítás pedig 15%-kal magasabb értéken realizálódott, mint az ügyfél korábbi hasonló darabszámban futott, de egyedi megjelenéseket nem tartalmazó kampányai esetén.
COFIDIS – BUSZEMGÁLLÓ BRANDING
Ügyfél: Cofidis
Termék: Hitel
Médiaügynökség: Carat Hungary
Feladat: A TV reklámból ismerős “Cofidis=kényelem” üzenetet kellett átültetni speciális kültéri felületekre, az outdoor előnyeit kihasználva.”
Megoldás: A speciálisan a várókra szabott full branded fóliázással azt az illúziót keltettük a járókelőkben, mintha a járműre várakozók az egyik trónszékben foglalnának helyet. Az átalakított váró nem csak küllemével hívta fel magára a figyelmet, de pontosan passzolt az üzenethez is, miszerint a Cofidis hozzászoktatja ügyfeleit a jó feltételekhez.
Alkalmazott eszközök: Full branded fóliázású citylight

Eredmény: Az Ipsos utólagos kampányhatékonysági kutatásaiból az derült ki, hogy a megkérdezettek jelentős többsége jól emlékezett a megjelenésre, és pontosan tudta, hogy az a Cofidis márkához kapcsolódik. A kutatás kimutatta, hogy a kampány tetszési indexe 15%-al magasabb volt, mint a bank szektor hirdetéseinek átlaga, és 6%-al többen nyilatkoztak úgy, hogy igénybe vennék a szolgáltatást.
NOKIA LUMIA 800 – FÁZISVÁLTÓ CITYLIGHT
Ügyfél: Nokia
Termék: Nokia Lumia 800
Médiagynökség: Carat Hungary
Kampánycél: Termék bevezetése. “Találd meg azt a kis pluszt, pozitívat, extrát, amitől a leghétköznapibb dolog is jó és érdekes lesz.”
Fontos termékelőny: A telefon új operációs rendszerrel kerül piacra, aminek a menüje úgynevezett „csempékből” áll – vagyis színes négyzetekben, téglalapokban vannak a választható funkciók.
Cél: Hagyományos közterületi médiaeszköz rendhagyó módon történő használata, a forgalmas helyszíneken történő hatékony megjelenés és a reklámzajból való kitűnés egyidejű biztosítása.
Alkalmazott eszközök: fázisváltós citylight, hagyományos citylight, backlight, pláza lift grafika
Megvalósítás: A hagyományos citylight felületek mellett Budapest legforgalmasabb helyszínein további citylight berendezéseket alakítottunk át annak érdekében, hogy az üzenet még figyelemfelkeltőbb legyen. A speciális hatást a citylight plakátok háttérvilágításának előre programozott váltakozásával értük el. A kampány alacsony darabszáma ellenére a jól célzott válogatással kiemelkedő eredményeket sikerült elérnünk, ugyanis a teljes lakosság 52,7%-ka észlelte, továbbá 74%-uknak pedig kifejezetten tetszett a megjelenés. Emellett nem elhanyagolható szempont az sem, hogy 55,2%-uk nyilatkozott úgy, hogy a terméket meg is vásárolná.
© Posterscope Hungary Kft. 1027 Budapest, Kacsa utca 15-23.,
Tel: +36 1 411 22 39 adószám: 12567821-2-41. Cg.: 01-09-692941,
Fővárosi Törvényszék Cégbírósága — Tárhely: EZIT Kft. H-1132 – Budapest – Victor Hugo utca. 18-22. Cg.: 01-09-968191